Nyergesújfalu, Mikroptika–A Nagy Látásteszt 2013.06.19.

nagy látásteszt már 2010 ótaA Nyergesújfalun megrendezésre került Nagy Látásteszten összesen 96 fő vett részt, 39 férfi és 57 nő. Az országos felmérésekhez viszonyítva ezen a helyszínen is a nők jelentek meg magasabb százalékban, 59% -ban képviselték magukat, a férfiak pedig 41%-ban. A legidősebb 84 éves, a legfiatalabb 9 éves volt.
Az átlagéletkor ezen a helyszínen 51,2 év volt, ami várakozásainkkal szinte teljesen megegyező, hiszen az országos felmérés szerint is a szűrésen részt vettek átlagéletkora 49 év.

A megvizsgáltak 23%-a ül monitor előtt több, mint napi 4 órát, ami szintén magasabb arány a tavalyi felmérések eredményével(tavaly 19% volt). Ez is azt a tendenciát mutatja, ami már korábban is bebizonyosodott, hogy egyre többet ülnek az emberek rendszeresen monitor előtt. Csak a 16%-uknak van szükségük további vizsgálatokra, ami azt engedi feltételezni, hogy ez a ’tábor’ többnyire tudatában van annak, hogy időszakosan vizsgáltatnia kell látását, hiszen az idő előrehaladtával látása romolhat. A 16%-ot figyelembe véve elmondhatjuk, talán a nyergesújfalusi monitor előtt ülő emberek tudatosabbak e téren, mint az országos átlag.

Az érdeklődőknek 46%-a rendelkezett jogosítvánnyal, ami alacsonyabb adat, mint az országos szűrések alkalmával tapasztaltak (55%), 32%-uknak van szükségük további szemvizsgálatokra. A jogosítvánnyal rendelkezők negyedének szüksége lenne korrekcióra!!!!!

A megvizsgáltak 72%-a hord szemüveget, ami teljesen érthető adat, hiszen az emberek 40 éves koruk fölött többnyire látáskorrekcióra szorulnak. A szűrésen résztvevők 73%-ának szükséges további látásellenőrzés, ami magasabb arány, mint az országos felmérésen tapasztaltak (70%)!
 

Fizetési módok
SZÉP-kártya elfogadóhely
Erzsébet utalvány elfogadóhely
Mikroptika bankkártyás fizetés
Partnereink

Hoya

Alcon

Essilor

CooperVision